Péntek: szurk, szurk, szurk, Ne húzd má' az időt!, Má' megin' parasztvakítás!, Meddig húzzák még?, Hát ezt a kib*szást!
Szombat: Este anyu fellép, a hó közben csak es: apu, hugi és én bevásárlunk.
Fellépés után falu karácsony, ingyen forralt bor és karácsonyi éneklés. Anyu és én is éneklünk. Elrontjuk a szöveget, de biztosítjuk a 2-3 szólamot: nem hamis, csodaszép!
Vasárnap: Betlehem, dvd ajánló. Végre meg van a felvétel! Ismét ingyen forralt bor. Egészen jól alakul a hétvége. Ünnepeljük a névnaposokat, örömzenélés, kívánságkör, étel és ital dögivel. Több bort ittam, mint hittem, mégsem ártott meg.
Hétfő: Nyugalmasan és kialvatlanul induló a végére fárasztó nap.
Kedd: Végre tényleg nyugi, még sincs nyugtom. Fenének kattog állandóan az agyam.
Szerda: Ismét nyúzottság, este fellépés...
Indulás előtt kivételesen időben elkezdtem készülődni. Mindent, amivel kommunikálhatok vagy igazolhatom személyem az asztalra tettem és búcsút intettem nekik. Bosszankodtam egy sort az eltört kottaállvány felett, majd e tény anyuval való közlése után összepakoltam a másikat. Behangoltam anyu gitárját és a csellómat is: már rekord sebességgel tudom csinálni. Még egy utolsó fáradt tekintet a tükörbe. Látom, hogy katasztrófa áll a fejem búbján. A fésűvel igazítom: visszaáll. Rásegítek vízzel: már beáll, de lelapul. Hajszárító, fejrázás, ujjal gyömöszölés: egy fokkal jobb, mint kezdéskor volt. Visszahelyezem a hajszárítót a helyére. Ismét egy lapos tekintet az ábrázatomra: olyan, mint volt, visszaállt az egész. Tenyérrel végighúzom az arcbőröm, időközben félig meddig megpróbálom lenyúzni. Fáradt, beletörődő mély sóhaj. Cselló a hátra, irány a bálba! (Akarom mondani ki a házból, mert jött az ismerős, aki átviszi a két lányt és engem a helyszínre.)
Az ajtón kilépve, az utcára tekintve önkéntelenül is elmosolyodtam. Egy kék trabant pöfögött a ház előtt, rég láttam ilyen jó állapotban kétüteműt. Menetközben végig mosolyogtam és kikérdeztem a járgányról a kormányt babráló ismerőst. 22 éves az autó, 40000km került csak bele! (Egy család évente kb 20 ezer kilométert utazik az autójával...)
Elmesélte a bácsi (50 és 60 közti), hogy az apjáé az autó. Az apukája már nem vezetheti - nem lát már rendesen - nehezen törődik bele az öreg. Az autó bár már szintén öreg: még mindig a gyári alkatrészeivel harap nagyokat a hideg levegőből, miközben 4-en 2 hangszerrel megtesszük az óriási (szülőfalu-szomszédfalu) távolságot. A kilométer óra épp aznap adta meg magát. Bár rég hallottam ennyire eredeti trabant hangot, az elsuhanó fákból és az ütemes pöfögésből 90-100km/órás tempót saccoltam.
Megérkeztünk a helyszínre, a trabant már nélkülünk (csak a bácsival) útrakelt visszafelé is megtenni a távolságot. Hozta a csapat többi tagját.
Hétfőn próbáltunk erre az estre, előtte talán egy éve gyakoroltuk ugyanezeket a dalokat, egy ugyanilyen alkalomra.
Beléptünk anyuval és hugival az öregotthon ajtaján. Rögtön kaptuk a meleget az arcunkba és megéreztem a jellegzetes idős szagot is. Komótosan lecuccoltunk, a kabátomat felakasztottam, csendben üldögélve vártuk a trabanttal érkező "banda"-tagokat. Késlekedtek így úgy döntöttünk, hogy beülünk hangolni, ugyanis a csapat helyi tagja már megérkezett.
Behangoltam 2 gitárt és a csellót is ellenőriztem. Jöttek a vendégek, nőtt a zaj. Az eredetileg is egész nap tévé előtt ülő bácsik és nénik arcán egyre inkább látszott, hogy nem különösebben repes a szívük a zajért: megint lemaradnak arról, hogy két argentín fiatal megmutatja milyen vér pezseg benne és nyálat cserélnek a képernyőn. Az egyik ápoló - hogy biztosítsa az előző szappanopera rajongók furcsa arcrándulásait - a tévétávirányítójával lenémította a készüléket. 2-3 perc után végül kikapcsolta a néma televíziót. Egyre több szék és ember került a szobába, ahol a műsorra gyűltünk. Mikor már minden létező széken volt emberi fenék és még a folyosón is toporgott pár talp, akkor megérkeztek a lányok (a trabant befutott az otthon elé). Még valahonnan teremtettek az ápolók 3 kisszéket, azokat mögénk helyezve rátelepedtek a pacsirtatorkú dalkör tagok.
Az intézményvezetője beszéddel nyitotta az estet: elmondta, hogy ez az idősek előrehozott szent estéje, és mint minden eddigi évben ismét hívtak valakit, aki majd csinálja a fesztivált (ezt persze nem így mondta, de ránk mutatott a lappal, amin a beszéde volt miután az ilyen tartalmú mondandója elhagyta szájüregét).
Anyum felállt énekelt egy dalt. Nem számítottam rá. Nem készültem zenei kísérettel, de alig bírtam megállni, hogy ne dúdoljam alá a septiben fejemben megformált alsó szólamot. Végül mivel dalszöveg nem volt, letettem a meglepetés hozzádomborításáról. A másik gitárosunk neje verseket mondott, közben felváltva hol a gitáros, hol a dalkör mutatott be egy dalt. Amihez volt előttem kíséret azokhoz játszottam valamit. Néhol olyanokat is belejátszottam, amire előre nem készültem, de a végeredmény szép maradt. Az egyik számnál egyáltalán nem volt kotta, csak a gitárosnak. Nem láttam a kottát, de mindenképp kísérni akartam a dalt. Végül fül után kísértem, ahogy tudtam, még zenei betétet is csináltam. Ismét szép végeredmény és senki sem vette észre, hogy nem volt kottám. A produkciók után elhangzott egy karácsonyi mese. Utána az intézet ápolói megajándékozták egy-egy szépen csomagolt törülközővel az időseket, majd az idősek is megköszönték az ápolók munkáját egy-egy csomag ajándékkal. Mi karácsonyfa díszeket kaptunk, én rögtön felakasztottam a vonóm végére. Még eljátszottunk pár dalt, közben az idősek elmentek lepihenni. 1-2 néni bácsi ott maradt velünk énekelni. Az intézmény dolgozói időnként jelezték, hogy most már menjünk, mert vár minket étel-ital a konyhában.
Az italok mellett az intézményvezető férje várta a vendégek kívánságát. Rám nézett csak annyit kérdezett: Töltsek? - Hát igen, nem az első és azt hiszem nem az utolsó év, hogy csinálunk az időseknek néhány szép pillanatot. Utána mindig kapok a jóféle házi pálinkájukból. Az ételes asztalon lestipistopiztam a francia salátát és jó félórát elmajszoltam, közben időnként visszanéztem egy újabb gyilkos gyümölcsléért. Összeségében kb 7 felesnyi gyümölcslé marta végig a nyelőcsövemet. (Erre még ma is emlékeztet a bélműködésem és az időnkénti böfögésem.)
Volt ott pár korombéli is. Mind vagy idősnek vagy ápolónak volt rokona. Volt egy szőke leányzó, akire szívesen kacsintgattam volna egész este. Kár, hogy a gyümölcslevek már fékezték ezt a fajta motorikus képességemet. Összefutottam egy régi ismerős sráccal is. Eldumáltam vele az időt (közben tömtem a francia salátát), később kiderült, hogy ismeri a szőkét, mert odajött a leányzó társalogni a sráccal. Akart egyet levegőzni, hívta a srácot is. Mielőtt a folyosóra lépett visszanézett rám és intett, hogy jöjjek én is. Nem tudtam mire vélni, talán csak szívességből tette. Odakint sem voltam sokkal kommunikatívabb, mint odabenn. Viszont eleget megtudtam a lányról, hogy ne akarjak rákacsintgatni. Majd, ha jövőre ismét ott lesz és akkor is ilyen pazar magánéletem lesz... akkor kacsintgatok neki :)
Az alkohol megint megtette a kellő hatását (ide-oda cikáztak a fejemben ismét a gondolatok). Már kabátban, csellóval a hátamon egyedül, lehorgasztott fejjel ballagtam az otthonnal szemközti világháborús emlékparkban: vártam a trabantot. A lányok (anyu és hugi) csöndesen trécseltek picivel lemaradva mögöttem. Végtelenül elkeseredett voltam akkor. Ha akkor leírom, most tudnám, hogy miért is voltam úgy elkeseredve: ami biztos: szilveszter előtt még le kell öblítsem ezt a dolgot, mert ha szilveszter este is ez a keser zúdul ki belőlem, akkor nagyon jól indítom majd mindenki évét.
Csütörtök:
A reggel bejegyzés hivatott leírni a kezdést. A folytatás:
kacagás után készítettem egy kakaót a konyhában és vígan kortyoltam. Közben felébredt öcsikém és elkezdtünk beszélgetni. Megjelent anyu is: felébresztette a két férfihang a konyhából. Váltig állítottuk neki mi ketten, hogy nem mi voltunk. Az alapján, ahogy anyu festett reggel még reméltük egy másodpercig, hogy el is hiszi ezt a hazugságot. Utána rámosolyogtam és kérdeztem kér-e reggelit. Ha valakit érdekelne miért szeretem annyira a kávét - talán örököltem - most, a jelenet láttán nem lettek volna kétségei: "Kérsz reggelit? Készítek neked szívesen!" - anyum a haját borzolva és a szemét dörzsölve csak ennyit mondott: "Nekem kávé kell, nem reggeli!"
Estére már meg volt a program. Arról is szó esett. HP7 Gyöngyösön. Öcsém rég megnézte volna egyedül, ha nem mondom neki, hogy milyen jó lenne hármasban megnézni karácsony előtt. Ezt a történetet valamiért két részletben fogják a mozik bemutatni. Az első felét terveztük megnézni este. Javasoltam öcsémnek, hogy viccből kezdjünk el a film végén hőbörögni a gépész felé mutogatva, hogy "Hé hát nincs vége a történetnek! Vetítsd a második felét is!" - persze ezt csak viccből, hisz a második fele el sem készült még. Öcsém még egy lapáttal rátett erre a javaslatra: eljátszotta mit kéne előadni... Ült a konyhába a széken - "És most vége a filmnek!" - megfogta a székét és óvodásokat meghazudtoló toporzékolásba kezdett elváltoztatott hangon kiabálta: "Továááább! Tovább!" - még egy lapáttal tett rá, bemutatta, hogy a gépész felé fordul és a kezét a magasba emelve szugerálja: "Tovább, továáááááááább!"
Anyuval csak nevettük, közbe a hangzavarra a legifjabb családtag is szemdörzsölve lépett ki a szobája ajtaján. Rámosolyodtunk. Öcsém egy korty kóla után nagyokat böfögve üdvözölte húgomat. Ezen jót vidultam. (Szegééény lány, két ilyen vadállat a bátyja, mint mi... akarom mondani szegény srác, aki majd a húgomnál próbálkozik :D:D:D)
A kis vöröst megkínáltam kakaóval. Ő elutasította, majd anyumhoz lépett és elkezdte szokásos reggeli témáját: macska. Közben öcsémmel a számítógép felé indultunk. Ő elkezdte szokásos reggeli tevékenységét - én úgy hívom Pista bácsi kicsiben - mr3 weboldalra kattintott és felvette a tegnapi rádióadásból azt, amire szüksége volt.
Közben mesélt nekem érdekességeket én pedig az ágyamban fetrengve hallgattam szavait.
Megtudtam, hogy eddig a legtöbb zenét Bach szerezte: közel 1300 zeneművet komponált élete során. És azt is megtudtam, hogy hegedült és orgonázott Bach bácsi. És, hogy e két tudását kombinálta is: tudott úgy hegedülni, hogy közben az orgonapedálokkal basszust játszott játéka alá. A napokban a szimfóniákon volt egy kisebb agyalásom: így erre a témára is kitértünk. Eddig a legtöbb szimfóniát Haydn írta: 104 befejezett és 4 befejezetlen tehát összesen 108 szimfóniát komponált élete során. (Csak összehasonlítás képpen: Tschaikovszky 6-et, Mahler 10-et, Beethoven 9-et ...)
A napokban és most is szóba került egy a maga idejében sokat megvetett zeneszerző is: Shostakovich. Ő volt egyike azoknak a zeneszerzőknek, aki Beethoven halála után több szimfóniát írt, mint a mester. 15 szimfóniával büszkélkedhetett az öreg. Öcsém pedig azzal, hogy neki mind a 15 meg van felvételen. "Úristen, te tényleg beteg vagy!" - mondtam neki. Megnéztük: 11 óra 44 perc 23 másodperc, ha szeretnénk egyvégtébe mind a 15-öt végighallgatni. Öcsém mondta, hogy valószínűleg az első óra után elkezdenénk a falat kaparni és a második órában már kifojna az egyik szemünk. Azt tartjuk teljesen hihetetlennek, hogy valaki képes volt ezt a "zenét" felvenni.
Voltunk már hangfelvételen, sőt mi is csináltunk. Idegtépő! (Hát még ha a zene sem az a gyönyörűség...)
Megnéztük, hogy Haydn összes szimfóniájának felvétele 33 cd-t tesz ki. Mondtam öcsémnek, hogy nézzen utána kapható-e valahol Bach összes... :D "Persze: bemész valamelyik zeneboltba - mondod az eladónak és elvezet egy szobába: Tessék! (És erélyesen körbemutat a cd-s polcokkal teli szobában.)" - mondta nevetve és közben elindította a következő rádióadás felvételét.
Utána valamiért megnéztük, hogy mi történt a világon a születésnapjaink dátumán. Öcsém újjongva ugrott fel a székből mikor látta, hogy egy napon született Presserrel... kiderült, hogy az én születésnapomon van Louis Armstrong és Kádár János halálának évfordulója. Illetve az is, hogy anyum születésnapján ünnepli születésnapját Korda György, Bogányi Gergely és Gáspár Győző (az utóbbi név láttán facepalm mindkettőnek azonnal)...
Apum pedig együtt ünnepelhetné a születésnapját Bill Gates-el és Julia Roberts-szel - és itt tette hozzá anyum, hogy "És a főnökömmel..." - hangosan utána kiálltottam mialatt visszasiettem öcsémhez az anyummal való közlés után. - "Őt valahogy nem említi a Wikipédia!"
A korai ébredésre való tekintettel az indulásig húztam a lóbőrt. Megnéztük a filmet. A film végén együtt mondtuk öcsém reggeli produkcióját utánozva még a moziszékben ülve, hogy "Toooovááááább!" - a többi aki velünk nézte végig a filmet és épp ekkor hagyta el a termet csak elkerekedett szemmel nézte, hogy mit csinál ez a három hülye: mi csak nevettünk és elsétáltunk. A film után én kissé búvalbaszott voltam: naná, mert megint elkezdtem gondolkodni... De otthon az esti filmnézés kissé felvidított. Együtt nevettek a férfi családtagok néha néha egymásra pillantottunk és csak mosolyogtunk. Most már talán csak én nem alszom. Itt az ideje lepihenni.
kiegészítés1: Gyöngyösön a búvalbaszottságom közepette megfordult a fejemben, hogy esetleg felajánlom a megbántottnak, hogy lekeverhet nekem egy istenest: lehet ő is megnyugodna és én is jobban aludnék. De végül letettem róla. Talán majd karácsony után.
kiegészítés2: Reggel megszületett az új mértékegység: szimfónia/perc! Ez az egyes zeneszerzőket hivatott minősíteni, abból a szempontból, hogy 1 szimfónia átlag hány percet tesz ki. Ez Haydn-nél 1/5 körülbelül, Shostakovichnál viszont körülbelül 1/15 :)
