De úgy mindenhol mindenkinél...
Qvára nem azért mert másképp csinálnám. Hanem mert sokakét csúnyán telefirkáltam...
Tessék megint nem magamra gondolok. Mindenki másra. Zavar, hogy mindenki más körülöttem másképp csinálja.
"Asszimilálódni kell!" - mondta nagybátyó az új törzshelyünkben ülve.
Hihetetlen ez a kis kocsma. Komolyan egyszer le kéne mennem oda egy adag papírral és hétszentség, hogy hülyére keresném magamat azzal, amit ott a lapokra írok. Kár, hogy a bimbódzó alkohol imádatom miatt valószínűleg sör foltos lenne a lapok fele...
A kocsma igazán el van bújva. (Meg a macska is fel van mászva a fára.) Szóval nem könnyű észrevenni. Épp emiatt két véglet találja meg: "Te figyejjé má mennyünk máma is a kocsemába no te, mer az asszony meg csak hízik nekem meg nem sorvad még eléggé a májam... Te figyejjé má', idefigyejjémá mejött a fizetés ember há legalább a napi betevőnket igyuk má el no!" a másik véglet: "Nézd már ott egy söröző! Ennyi utazás után rámférne egy ital... te is így gondolod?".
Hát igen majdnem ugyanez igaz minden kocsmára. A helyi lepukkantja, ki a kocsmát gyakran látogatja és a ritkán betérő arra járókelő.
Déli pályaudvar. Az alatta található üzletsoron van lottózó, újságos, szupermarket (egyik legszebb magyar szó: hát nem?), kínaiak... Lehetne sorolni bőségesen, mi szem szájnak fülnek orrnak gégének ingere: csuda látvány a szelektív hulladéktárolónál megint veszeksző hajléktalan csoport, fülgyarló a folyamatos zakatolás és cisszegés mi jár a vonatparadicsommal fölötte, ritka füstös és büdös mint minden nem szemetgyönyörködtető Budapesti utca, sikátor, értelmes emberek által elhagyott tér, fiatalok által lerombolt játszótér vagy épp egy garázssoron bármely lehugyozott garázsajtó. Gége, gége mi is ingerli: talán az a csuda levegő, ami áthajt rajta 2-3 másodpercenként vagy az undortól köpésre gyűjtött félrenyelt nyál.
Ugye milyen szép hely?
Nah jó nem ennyire vészes, azért arra nagyszerűen megfelel, hogy végigsétálj rajta (sebesen) a vonathoz vagy metróhoz, esetleg a helyiek által valamiért állandóan közértnek nevezett élelmiszerüzletbe menet. (Emberek! Az kibaszottul nem közért, hát gondolkodjatok már el! Mikor volt már az? Tudom, hogy akkor is orális volt az élet meg most is de annyira még nem vészes... persze persze papolok itt, azt se tudom milyen volt.)
Szóval kiskocsma, ami rejtőzködik. Egy rétes árus és egy állandóan nyitva zöldséges között egy barna ajtó, ami az előbbi két-vendéglátóipari-egység-mögé-vezető kis folyosóra nyílik. A hely messze elüt a látványtól, ami kinn fogadta a szomjazó befáradót: már a padlón látszik, hogy a helyet nem rég újíthatták fel. Már csak a cipő kopogása is ezt sugallja. De rögtön romba dőltheti az egész elképzelést, hogy most csak azért is egy büdös kis lebujban vagy mikor a falon csüngő televízióból kiordít egy majom vagy épp zubogó vízesések zaja hallatszik a hangfalaiból. Talán eddigi életem során az első kocsma, ahol a Spektrum csatorna megy. Mikor a talpunk kopogása és az ordító majom már elkészített egy kissé groteszk kocsmaképet akkor jön a fokozás. A tévét 1-2 ember kivételével MINDENKI nézi! Igen, a pultos a tévé előtti asztalnál az egyik tévén figyeli a tévéadást. Nagybátyó és én először nem tudjuk hova csöppentünk. Igazából főleg én lepődtem meg, mert én még tudok. A "mire diplomám lesz akkor lesz pont jézusi korú" nagybátyó már nem igazán tud meglepődni ilyesmin, bár talán néhány röpke másodpercre ő is hökkent. Az viszont biztos, hogy előbb fejezte be meglepettségét, mint én, mert már a kezével intet köldök magasságban, hogy vegyek visszább az elkerekedett szempárból ami a brutális pattanáson van a nyakamon. A csapos új vendégek láttán a "tévé előtt elbóbiskolt, távoli tájakat egész életében csak a képernyőn át csodáló" állapotából a "frissen gyorsan vissza a munkához" állapotába lépett. Majd kérésünkre kiszolgált minket egy-egy pofa sörrel. Leültünk és nem hittük, hogy lehet még ennél groteszkebb is...
...
És DE! Nah de nem rebegek el túl sokat, ha egyszer tényleg lemegyek a papírköteggel kell néhány aduász a kasszasikerhez. ;)
...
Minden látogatásunk alkalmával elhangzik a mondat: "Asszimilálódni kell!"
Mindig hasonló a válaszom: "Mi nem vagyunk idevalók!"
Idevalók. Tudom, hogy hova nem, de azt nem, hogy hova de. Könyörgöm: nem próbálhatok ki mindent, hogy aztán megtaláljam, amit igazán szeretek. Eldöntöttem már. Ezt próbálom szeretni, talán egyszer megszeretem. DE sose fogom annyira, mint amennyire azt szeretném, ami tényleg érdekelt volna. Az élet annak csalódás, aki csalódni akar...
Az általam elképzelt világ nem a mi világunk, a naiv ember csalódásra született. És ha nem volt elég, én generálok magamnak, és sajnos magam köré is.
Csalódás... hát igen ebből is van kétféle (mint minden szarból, amire rámondhatod, hogy szar mikor nem is szar) pozitív csalódás (ami optimistáknál és zseniknél alapvetés), negatív csalódás (ami balfékeknél, zűlötteknél, félresiklottaknál alapvetés).
Először mindenki pozitívan csalódik bennem, mert úgy alakítom a látszatomat, hogy minden, ami nem olyan az csak jobb. Ha valaki észreveszi, hogy más vagyok, mint amit mutatok akkor pozitívan csalódik.
Nah de gyorsan csináljunk belőle negatívat. Mert hát őszinte is vagyok (nem? DE). Qvára nem vagyok más. Ugyanaz az ember maradok attól, hogy bárki jobban megismer. Majdnem mindenki más arcomat ismeri, mert rengeteg van. Aki szimpatikus számomra azok, mind olyan arcomat látják, ami számukra is szimpatikus lehet. Akik számomra nem szimpatikusak, azok messze elkerülnek, mert úgy intézem. (Jajj de ez mindenkinél így van.)
Miután jobban ismerjük egymást egyre jobban kinyílok és sejtetem, hogy a sivár látszat mögött bőséges én van. Kevesek megtapasztalják ezt. Ilyenkor csalódnak pozitívan. Nagyjából csak azért, mert én azt akarom, hogy így legyen. Jó látni a pozitív csalódást az emberek arcán. Mintha élvezném, hogy ilyen arckifejezéseket láthatok. Talán csak ezért csinálom. (Vagy mert ember vagyok.)
Az ellenkezőjét általában sohasem látom. És általában azokkal baszok ki a leginkább akik tényleg elkezdenek jobban érdeklődni irántam. Lehet azért, mert ez kölcsönös és én még sohasem tapasztaltam tovább ennél a pontnál: ilyenkor mindig valami antiszoc riasztó beindul. Vagy igaz vagy hazug indokokkal, okokkal elidegenítem az áldozatokat. Akár barát, akár barátnő várományos lehetett korábban. Egy kutya. Mind nyüszítve, farkát behúzva menekül, az általam mondottak hallatán. Egyik sem érti, és bassza meg én sem értem. Egyetlen barátságom sem élte még túl ezt a pontot. A végső vaskos kaput bennem egyik sem tudta még kinyitni. Egyetlen bátor kutya maradt még talpon. De ő is megpihen a kapu előtt. Ha nem leszek okos akkor az ajtónak egyszer csak hátat fordít és elfut az úton amelyen odajutott.
"Asszimilálódni kell!" - Bakker ez is milyen szép magyar. Nézzünk csak utána:
Az asszimiláció vagy beolvadás etnikai szempontból az a jelenség, amikor egy etnikum (népcsoport, nemzet, nemzetiség) vagy annak tagja nem képes saját értékeinek megtartására, és a többségi vagy más etnikum részévé válik. A beolvadás lehet egyedi vagy csoportos, továbbá önkéntes vagy erőszakos. (forrás: Wikipédia)
Pazaaaar! Kösz Wiki néni! "Nem képes saját értékeinek megtartására" hát basszus az a baj, hogy én nagyon, de nagyon képes vagyok az "értékeim" megtartására. Csúnya lesz, hogy itt elbukik a dolog, de azért nézzük tovább. Lássuk csak egyedi vagy csoportos: asszem az egyénit választom. Vagy várjunk csak "Hé te én! Mit gondolok erről?" - "Szerintem takarodj egyedül!". Akkor asszem marad az egyéni. Önkéntes vagy erőszakos.
Könnyen lehet, hogy ez majd a bátor kutyától függ. Ő lesz az én hősöm. Majd jól megharap, vagy csak rámmorog: és én majd önként, dalolva asszimilálódom.
Legyek szemét? Legyek önző? Legyek nem törődöm? Legyek más? Legyek az, akit nem szeretnétek látni? Legyek a hibás? Legyek az ok? Legyek én? vagy Én legyek? Legyek olyan, akit érdekel, hogy TI mit válaszoltok a kérdésekre? Legyek az, akit látni szeretnétek? Legyek az akinek elképzeltetek?
Bassza meg! Leszek! De NEM hiszek és nem remélek: csak tudom, hogy...
Ennek se lesz jó vége!
