...kacagok. Marika néni is kacag. Hirtelen megkomolyodik...
Annyira nem látszik a bőrén, hogy már mennyi mindent megélt. Talán nem tudja még vagy nem is tudja majd... azért nevetek mellette folyton, mert imádom hallani, ahogy nevet.
...rámpillant, ravasz mosoly, én közben még nevetve nézek vissza, hirtelen megáll minden. Kissé megszeppenve várom, hogy most mi lesz. Mosolyog a szemével, és utasít. Hol lennék, ha a kezdetektől ő tanít csellózni?
...
...hazafelé tartok, a fejem a szokásos pozícióban az ablaknak döntve, az arcom félig-meddig az üvegnek nyomva, sóhajtozva, mint akinek valami óriási világfájdalma van. Szól a zene a fülembe.
Egyszer csak egy néni megkocogtatja a vállamat. Elemelve arcomat az üvegtől, hirtelen nem tudom hol vagyok. A kocogtatás irányába fordulva egy vigyort látok magam előtt. Egy kis idős hölgy nézett a szemembe és vigyorgott, vagy inkább fogasan mosolygott. Valami megfogott benne. Bár mindez csak egy pillanat. Elmosolyodtam, és úgy helyezkedem, hogy le tudjon ülni mellém.
Még percekig csak mosolyogtam, isten tudja min közben az aznapi újságot lapozgattam. A szokásos kört írtam le: vélemény, olvasói levelek, közönségkérdés, garfield, címlap és csak utána sorban a cikkek. Azt hiszem ez az egészséges. Nem érdekel ki halt meg. Sajnálom, ha fontos volt nekem akkor emlékezek rá és... ennyi. Mit tehetek? Jobb nekem savanyú képpel letenni az újságot és azt marmogni, hogy már megint meghalt 5 ember itt 100 ember ott, már megint átneveztek egy teret, már megint basztatják a nyugdíjasokat, már megint csökkent a politikusok népszerűsége, már megint valami idióta kapott egy halom pénzt, már megint igazságtalan és szar az élet... LESZAROM. Az élet igenis szép. Nem kell állandóan az ellenkezőjét oltani az emberekbe.
Elrugaszkodtam.
Összecsuktam az újságot. Kinéztem az ablakon. Méteres gaz. Közötte néhány tákolmány. Hajléktalanok mekkája. Az ember szükséglete: Egy néhány négyzetméter, ahol csak is ő az úr...
Visszapillantottam a nénire mellettem. Az újságot lehelyeztem a combomra. Füllel próbáltam ráérezni, hogy mi történik a jobb oldalt ülő nyakánál. Érzékeltem a fej fordulást, hirtelen mozdulattal megfogtam az újságot és odanyújtottam a néninek. Megköszönte kissé meglepetten, de annál boldogabban. Hallgattam tovább a zenét.
Leszállt a néni. Még elkaptuk egymás tekintetét egy mosoly erejéig.
Ablak koccan ismét. Világfájdalom. Debil mosoly az arcomon...
...
"Akkor este 6kor a biliárd asztaloknál." - mondta Judás barátom.
Én este 6-ra megfürödve, kötést cserélve az összes létező albumot végighallgatva természetesen, de mégis kellően kifenve már-már elegánsan (csak a dolgaid sajátos eleganciáján) ott álltam az asztalnál és vártam, hogy Judás barátom abbahagyja a játékot és végre hozza a koncertre velünk tartó hölgyet.
Kisvártatva - a játék végeztélvel elloholt Judás - visszatért, őt egy magunkfajta medvelány követett. (Na azért nem is olyan medve, mondhatni pont jó.) Végigmértem (mégis mi mást tettél volna, hiszen lány és te nem vagy buzi) aztán követtem Judást és a lányt a kijárat felé...
Esőre állt. A buszhoz ballagtunk. Közben elkezdtük megismerni egymást. (Igazából Judás csak e nap végén kapta a nevét, mert ekkor ismertem meg igazán - vagyis a sehogyanhoz képest igazán.)
A lány bölcsészleány, Judás villanypásztor, én meg ugye kocka. Judás dalol, a leány tán ír vagy csak sokat olvas már alig emlékszem, én meg... hagyjuk. Említettem a hangszerem. Judás megörült. Sokszor hittem, hogy buzi. A hír hallatán belőle kiszabaduló hangok ezt a sejtésemet igyekeztek bizonyítani. Még jó, hogy tudom, hogy csak viccel és ez csak egy látszat, amit valami okból tart fenn. (Még nem jöttem rá az okra.)
...
Az én borom már elfogyott. A két társamé még majdnem több, mint félig. Szemben ülök velük. Egy tócsát tapicskolok a cipőm orrával. Még csepereg az eső. Kezdek berúgni, ahogy egyre lejjebb ér a bor a tápcsatornámon.
Beszélgetés folyik. Nem sok marad meg bennem.
Egy lány sétál oda egy üveg borral. Kibontom a bort a kérésére. Közben fennhangon "Vajon mennyi időbe tellett, még rábeszélted magadat, hogy a szobortól ahol rég ott állsz ide gyere és borbontást kérj?". Válasz nem érkezett. A lány menekülve a kijelentésem alakította kínos pillanattól és a csepergő esőtől visszasuhant a szoborhoz. A két borbarát még mindig a kijelentésemen kacag.
...
"Te mit kívánnál, ha tehetnéd és tudnád, hogy tényleg teljesül?" - kérdezte a szegény lány, aki eljött -két ilyen medvével, mint Judás meg én - koncertezni. (Később kiderül miért is szegény.)
"Én azt... hogy legyek permanensen részeg." - válaszoltam.
Judás és a szegény lány is meghökkent. "Mi az a permanens?" - kérdi Judás. A szegény lány és én szinte egyszerre válaszoltuk, hogy "Folyamatosan, tartósan.". Aztán rám nézett és elmosolyodott.
(A fenébe is tetszel neki.)
"Miért?" - kérdi Judás.
"Mert jó érzés. Én élvezem. Nincsenek gátlásaim. Megannyi bátorságom és jókedvem van. Nem félek semmitől és senkitől." - rámutatok a borosüvegre - "Bátorságszérum."
Judás nevet egyet, hülyének néz. A lány helyesel és megint mosolyog. (Szegénynek tényleg tetszel.)
...
"Igazából megint hazudtam." - mondtam valamibe közbevágva.
"Miben?" - kapta fel a fejét a lány.
"Nem azt kívánnám." - "Azt kívánnám, hogy ne tudjak hazudni."
"És abban ugyan mi jó lenne?" - kérdi hüledezve Judás.
"Saját magának sem tudna hazudni." - szedte el válaszra kinyitott számból a szavakat a lány.
(Már megint mosolyog, az istenit.)
...
"Látjátok azt a lányt?" - "Már egy ideje figyelem." - "A barátnői az asztalnál mind nevetnek, már-már dőlnek a röhögéstől." - "De az a lány..." - "Ő képtelen nevetni, még mosolyogni is." - "Félszegen rándít egyet az ajka szélén mikor a többiek nevetnek, de csak ül tovább előre meredten, szürkén és..."
"Igen én is látom." - mondta Judás. - "Én is figyelem egy ideje." - mondta a szegény lány.
"Nincs senki, aki odamerne állni elé és megkérni őt, hogy mosolyogjon végre." - jelentettem ki fejet vakarászva kissé csalódottan.
"Hát ni..." - kezdte Judás, de én ekkor felpattantam és odamentem a lányok asztalához...
