Hát ez a nap is érdekesen telt el...
Digit házin gondolkodtam, úgy maradtam. Aztán gondoltam filmezek egyet: megnéztem A titkos ablak című filmet, ami épp jól jött, mert a könyv amiből készült a film éppen mostanában fordult meg az ujjaim közt. Maga a könyv is nagyon jó, de Johnny Depp-el a film is teljesen korrekt. (Sajnáltam ugyan, hogy a cicából a forgatókönyvíró kutyát csinált... jobban szeretem a cicákat: ->)
Erről jut eszembe cica:
Azért szeretem a cicákat, mert anyukám imádja a cicákat.
Volt egy macskánk. A legendás macskánk: Sámson.
Ő bizony leélte a 9 életét! 9 évesen halt meg.
Kétszer temette el édesapám.
Most lehet nézni nagy szemekkel: 2szer! :D
Az öreg kan faluszerte hirhedt volt, több gyermeke született évente, mint az összes roma családnak a környéken együttvéve. (Ami sajnos elég nagyszám, de nem kívánok a rasszizmus felé kanyarodni - szóval... khm... nagyon sokat "élvezte az életet" az öreg macs.) Így aztán mikor tavasz volt ritkán láttuk. És mivel a macskáknak meg piszok gyenge az időérzéke így kb akkor jelent meg otthon, amikor már kénytelen volt a szervezete megnövelni a szarutermelést. Hirtelen meg másfélszerezte ezzel a természet a macska méretét (nagy hideg -> nagy szőr). No, ekkortájt vánszorgott haza. Anyukám kislányokat meghazudtolóan sikongatva örvendezett a macskának, és talán ez volt az a cica, amit még édesapám is szeretett.
Egyszer megtalálták ők ketten (vagyis anyu és apu) az öreg macsot holtan elterülve a szomszédos egészségház területén (talán ősszel). Megkönnyezték, majd apum elföldelte a kertben hátul. Télen megjelent a macs és nyávogott az ajtóban! Mit ne mondjak, aki Stephen King könyveket olvas (anyum akkor még minden megjelenő könyvét elolvasta a mesternek) annak rögtön van mire asszociálni. Azóta én is elolvastam az Állattemető című könyvet, és már megértem miért kapott frászt íccsanyám.
Kiásásra került az elföldelt macs (biztos, ami biztos) így fényderült az igazságra. Sámson nem tért vissza a halálból. Viszont jó sok szőrrel (ahogy anyum mondja: nyakatlan) falatozott a tornácon ismét.
Később valóban eltemettük szegény párát... Azóta sem volt olyan strapabíró háziállatunk.
Bár könnyen lehet, hogy azért van mert én nevezem el őket. Volt már Benő, Jenő, Töhötöm és hasonló kihaló félben lévő vicces igaz magyar nevek... A mostani két macskánk nevét is én adtam: Lujza és Lajos, bár az utóbbit csak Lui-nak hívjuk, Lujzából pedig nyuszi lett egy régi cicánk emlékére (Akit a kishúgom nekidobott egy gerendának és felszakadt a szája, és onnantól szerencsétlen állat kb úgy szuszogott mint egy nyúl - de persze Lujza nem lett szaggatott szájú és nem is szuszogott úgy. A cica másik jelzője illett erre a macskára is:) Nyuszi annyira puha, hogyha felveszed kicsúszik a kezedből! És nem kapálódzik! :D
Nah, de kanyarodjunk el a cica témától. Több macska dinasztia volt már mi nálunk, nem fogok történelem órát tartani! :D
A film után rájöttem, hogy "nekem már pedig sört kell inni"! Az öreg mindeközben még a rokonánál volt. Felöltöztem végre. (Megint egész nap abban voltam mint amiben aludtam, ahogy az régi jó hétvégi kolis szokás.) Megnéztem meddig van nyitva a TESCO az Urániánál, majd elbattyogtam a Déli pályaudvarhoz. Útközben összefutottam az öreggel, ő éppen hazafelé követte a botja kopogását. Először nem ismert fel (ahogy szokta) aztán mikor épp készültem elmenni mellette egy gyorsan elmormolt "Csókolom Pista bácsi!" üdvözléssel, akkor ismert meg. Örült egyet nekem, de én már mentem is tovább, majd gyorsan utána szóltam "Mindjárt jövök!".
Az oda-vissza utat durván 40 perc alatt gyűrtem le (sokat segített a metró is ;).
Hát egy picit más értelmet kapott a mindjárt, de ugyan kit érdekel. :D
Annyira mindjárt volt, hogy mint utóbb kiderült az öreg észre sem vette :P
Közben hazaért nagybátyó is. Megnéztük az Üvegtigris 2-t, közben 1 sör és a szülinapi Jäger nézte meg a torkunkat.
Ő már elment aludni. Én még itt gépelek, s közben az eddigi egyetlen olvasómtól érdeklődöm, hogy mennyire szar amit írtam. :)
Még egy icipicit visszakanyarodva az öregre...
Elfelejtettem azt a tényt is közölni, hogy ő bizony elvárja, hogy puszival köszöntsük egymást minden alkalommal, amikor a küszöböt átlépjük. Így én mindig mikor jövök 2 puszival üdvözlöm, és mindig mikor megyek megteszem ugyanezt. Ha csak ő megy el akkor, oda jön hozzám - még ha kissé nehezére is esik - és csókot nyom az arcomra.
Mikor készül lefeküdni akkor is puszival búcsúzik, ha még lefekvés előtt ismét találkozunk, akkor "Na jó éjszakát!" köszöntés mellett újabb puszi.
Kérdeztem nagybátyámat, hogy ez miért van... magam is rájöhettem volna. Az öreg tudja, hogy öreg... sosem tudja melyik találkozás lesz az utolsó.
Bár szerintem kissé pesszimista. Annak ellenére, hogy szívritmusszabályzóval éli már egy ideje az életét és napi 2 szem gyógyszert szed (szerintem ez nagyon is kevés egy ilyen idős embernél) na meg persze többet jár a WC-re mint én egy nyár esti sörivós dinnyeevős bulin, nagybátyó azt mondta: minden más értéke a leletein, jobb mint az övé.
Pista bácsi 90 éves, nagybátyám 30...
