Korán keltem. Az ébresztő előtt. Megint csak egy ember hallhatta a horkolásom az éjjel. Mögöttem ruha kupac üdvözölt reggelről kicsi ribanc helyett. Az utóbbi időben mindig kér kávét. A legutóbbit nem itta meg, ott hagyta az asztalán. A lustaság győzött és végül friss főzése helyett azt ittam meg, elvégre pusztán szívességből osztom meg mással. Régen pedig elég skót voltam ezzel kapcsolatban... Ma örülök, ha valaki kortyolgat velem. Hiányoznak a kávézások anyával. Középiskolás koromban azzal telt minden késő délután, hogy anyuval leültünk kávézni és mindketten elmeséltük egymásnak a napunkat. Ej, de szép is volt. Ma meg?
Negyed tízre értem haza. De ne hamarkodjuk el a dolgokat: voltam a karilapom szekresztőségénél. Megismertem a kemény magot, rendkívül érdekes személyiség az egész banda. Kicsit örömmel tölt el, hogy a titokzatosságomnak köszönhetően még nagyon, de nagyon sokszor meg fognak lepődni rajtam. Kaptak néhány ötletet tőlem, dióhéjban. Elkerekedett a szemük. :) Nem mondtam, hogy van ott még ahonnan ez jön, de majd megtudják. (Jaj, kis narcizmus. Te beképzelt féreg!) Kuss, most nem kérek belőled, de tényleg.
Ami megragadott ma:
"Ha szállni akarsz, nem kell szárnyad legyen,
ülj le a szélben, s hunyd le a szemed,
s hidd el a föld felett lehetsz.
Nyújtsd ki kezed mindenki elé,
s ne engedj senkit a fény felé!
Repülj, szállj magasra felém.
Engedd a képzeleted, s utána
nyisd ki a szemed és lásd
ez biz a te életed!"
Nem pontosan így volt, de kissé spiccesen csak így tudom felidézni, talán holnap sok vízzel...
Jó éjszakát! :)
