... úgy fájt, hogy nem vagy az enyém.
Hány női ismerősömnél éreztem már ilyet?
Nehéz lenne számolnom. Most mindegyikükre haragszom valamiért. Talán ők is rám. (Csessze meg mind.)
A legfájóbb a leginkább szeretettel a legutóbbi találkozás... nem is a találkozás, hanem, hogy milyen régen is volt már. Akkor ki tudja miért épp írtam, s azóta se igazán:
Tegnap este hét felé még a sörömet kortyolgatva beszélgettem az újdonsült kedvelni való teremtéssel, majd egy röpke óra múltán aludtam egy nagyot.
Fél hatkor kirepült az álom a szememből. Magától kezdődött kurva korán a napom.
Komótosan megtisztultam, bevitaminoztam és kicsoszogtam a konyhába a kotyogóssal. Rövid böngészés után a kész kávémat kortyolgatva kezdtem neki egy újabb álomnak...
Álomnak...
Az "Eredet" közepe táján érkezett haza kicsi ribanc és az ágyába dőlt a "Költsetek fel!" kijelentéssel. A "Mikor?"-ra már nem felelt. 8:59-kor finoman a vállára helyeztem a kezemet és rögtön elkezdett rúgkapálni és morogni, mint egy gyerek, aki nem akar oviba menni, mert még aludna fél napot.
Amíg készülődött, én lementem a földszintre egy oldalt nyomtatni. 5-10 perc szenvedés után sikerült is. A folyamat közben egy szemet gyönyörködtető látvány ült le a nyomtató melletti asztalhoz, egy bögyös kisleány személyében.
Kajánul mosolygott, s miután végeztem ő ült le, hogy nyomtasson. Szóba elegyedtünk, mert kért segítséget. Ez idő alatt elhagyta a kolit az újdonsült kedvelni való teremtés, majd a Macskám és egy tucat gólya is.
A Macskámat hiányolom ám...
A teremtés megsimította a fejemet, a Macskám megölelgetett, a gólyák pedig hangosan üdvözöltek.
Jól esett ez a néhány perc.
A bögyös kisleánynak megtudtam a nevét és kölcsönadtam neki a pendriveomat, s a visszaadáshoz segítségül a karjára írtam a szobaszámomat.
Mikor ezt odafenn elújságoltam kicsi ribanc csak azt hajtogatta "Ne dumálj, mutasd meg!" - "Mit akarsz mindjárt kopog az ajtón..."- kacagtam.
A bögyös kisleány képeit vizslattuk, amikor a képek szereplője kopogott.
Ez a zakkant rögtön mondta, hogy "Gyere!" még mielőtt bezártam volna a vele kapcsolatos böngészőlapokat. Szerintem megláthatta, mert zavart sietséggel adta át a pendriveot és rebegett el egy köszönömöt, majd ahogy jött úgy ment.
Mi egymásra mosolyogtunk kicsi ribanccalk és majdnem egyszerre "úúúú!" kis szünet és ismét egyszerre "szúrnám!".
Ebéd készítés közben a Yeti kukkantott be és próbált menzára invitálni, de meggyőztem, hogy inkább a készülő ebédből egyen egyet velem. Én összedobtam a specialitásom, ő pedig készített köret.
A nyomtatott oldal kíséretében az egyetemre siettem, és leadtam a lapot az aláírásommal, ha szerencsém van akkor egy kis pénz áll a házhoz...
Nem állt...
Tanultam egy órácskát az E épületben, közben a mellettem ülő srácok osztották meg egymással az életük történetét... ez jellemző.
Kávé, sör, villamos, Gőte...
Ezután láttam a macskát.
December 7.
Azóta egyszer láttam egy röpke pillanatra, mi alatt közöltem, hogy épp sietek...
61 nap.
Azóta két friendzoneban volt részem. Az utóbbit nem hevertem ki. A Macskámat már nem tudom úgy szeretni ahogyan régen. Remélem boldog.
