Abszolút ihlettelen vagyok ma.
4-kor tettük el magunkat másnapra, addig bizony lepzseltünk. Azt hiszem szükségem volt erre, bár a józan eszem inkább azt diktálná, hogy az ilyen dögléseket tegyem akkorra mikor már nem lesz dolgom. Hát persze, hogy lenne dolgom. Tegnap, ha a programommal foglalkoztam volna nem kéne attól féljek ma, hogy szörnyű vége lesz. 1 hetem van megcsinálni. (Nah jó persze tényleg elvileg már csak oda kell ülni mellé 1-2 nap alatt meg van, de akkor is...)
4:30-kor kerültem ténylegesen ágyba. Úgy döntöttem megnézem fel tudok-e kelni 7:30-kor, hogy talán még bemenjek az analízis előadásra reggel. Úgyhagytam a gépet és beállítottam azon is ébresztőt és jó ordítósra tekertem a hangfalat. 7:30-kor trombitaszóra ébredtem és morogtam a gépre. 5 perc félig alvós forgolódás kellett, hogy rávegyem magam arra, hogy szundigombra kattintsak - és itt jött a poén, ennyire már ismerem magamat - amint rávettem magamat, hogy megmoccanjak megszólalt a telefonom is. Már kéthelyről süvitették az agysejtjeimnek, hogy kelni kéne. Nekem bizony nem akaródzott. Rákattintottam a hőn szeretett 'snooze' gombra, a telefonnak meg egy felismerhetetlen "kussoljál!" morgással búcsút intettem és kinyomtam. Visszahuppantam az ágyba. Aludtam mint a tej. 10 perc múlva ismét trombita szó. Újabb morgás az ágyfelől. Dobbantás. Kattintás. Huppanás. Szundikálás... Ezt játszottam 7:50-ig.
Akkor kimentem kávét főzni. Tudtam, hogy lassan jön le így visszajöttem. Újra beállítottam az ébresztőt. Adtam magamnak még 10 perc szundikálást. (Viszont átállítottam a hangot trombitáról kakaskukorékolásra... vesztemre.)
Az öreg 10 órakor halkan szólongatott, hogy "Gergő nem fogsz elkésni?". Amint észleltem, hogy "ez bzmg nem álom" ijedten felültem. (Pedig lehetett volna egy beteg álom is, mert a szgépből kakasüvöltött 8:05 óta... csoda, hogy eddig bírta az öreg.) Újra elhangzott a kérdés. A telefonomhoz kaptam és megnéztem, hogy 10 óra van. A nap első mondata a számból: "Má nem...". Rákezdett az öreg mikor észlelte, hogy "kommunikációképes" vagyok. (Nagyon el van tájolva ezzel kapcsolatban.) Szólt, hogy "A kávéfőző...", de már meg sem vártam a mondata végét, elkezdtem szajkózni, hogy "Jó, jó tudom köszönöm!" és elviharzottam mellette ki a kávéfőzőhöz. (Reméltem, hogy ismeri a kikapcs gombot... tévedtem.)
Töltöttem a szokásos bögrémbe a nemes főzetből, a kissé már tejszínesedett tejből öntöttem hozzá egy picit (nem tudom hány napos, de nem is érdekel) és kapott (méretarányosan megfelelő) 6 kanál cukrot. Ezzel visszacsoszogtam, közben az épp nem a kávésbögrét tartó kezemmel elkentem az arcomon a bőrt, majd a fejembúbján megborzoltam az elfeküdt hajamat. (Ez az átka annak, ha picit rövidebbre vágják a hajamat, mint kéne.)
1 óra kortyolgatás-kattingatás-olvasás. És kivételesen időben elindultam egyetemre (az analízis előadástól eltekintve) ráadásul éppen MikMakra. (De csak, mert bepaliztak levlistán. Írták, hogy mikro feladatokat oldunk meg.)
Végül érthetetlen okokból későn értem be. (Könnyen lehet, hogy lassabban sétáltam az átlagosnál, mert gyönyörködtem a hulló havban.)
MikMakon írtam a programomat. Utána megkívántam a sült krumplit (valójában már hétvégén megkívántam :P). Csellóra időben értem be! (Ami talán először történt meg a félév során.)
Tanárnő gratulált is, de akkor még az előző növendékkel foglalkozott. Említette, hogy bizony nekem kötelező lenne szolfézsra is járnom és jó lenne, ha most legalább egyel több órára be is mennék mint a múlt évben. (Múlt évre éppen egyre sem sikerült bemenni.)
(Pénteken lenne az óra...)
Mondta Mári néni, hogy nézzek el az oktatóhoz és mutassam meg neki, hogy élek még. Pont ugyanezekkel a szavakkal üdvözöltem az oktatót. Ő meg mondta, hogy "Rendben van ülj le egy picit!" - "Itt benn, vagy ott kinn?" (Láttam, hogy beszélget valakivel.) - "Itt bent nyugodtan!". Naná qvára nyugodt volt. Ő ott beszélget valakivel, a partnert meg sem kérdezi, hogy mit szól hozzá, hogy egy ismeretlen végighallgatja a beszélgetést. (Mármint én az övéket.) Feszült percek teltek el. Többször dejávüm is volt (az oktató kissé szórakozott fószer, nagyjából 3szor tért visszaugyanarra a témára).
Végül elkezdtünk "beszélgetni". Megkérdezett egy csomó olyan információt amire ő már tudta a választ és válaszolt is minden kérdése után saját magának. Mivel nem akartam, hogy hülyének tűnjön saját maga számára így helyeseltem, amikor egy választ helytállónak ítéltem. Végiggörgette magában, hogy én BME-s vagyok és valamiért nála BME-n csak építészek tanulnak, szóval elkezdett beszélni az épületekről, aztán valahogy áttért a hidakra. (Nem akartam pofátlan lenni, így nem állítottam le. Pedig kikívánkozott volna belőlem egy "nem hidakról jöttem diskurálni vazzeg'!".) A hidakról áttért egy általa ismert hídkatasztrófára (na mondom magamba Takoma híd) erre tényleg. Elmondtam neki, én mit tudok az esetről.
Megérkezett közben Marika néni is és mosolyogva érdeklődött, hogy mikor megyek már. Sejtettem, hogy ez lesz. Aztán valahogy sikerült kimennem a teremből és követni a tanárnőt. Óra után megint kifogtam a "4-es krhmkhmgrrrh megnövekedett követési krhmkggrröhm!" - Mivel már nem az első eset így tudom, hogy ez magyarul azt jelenti: "Ha nem akarsz heringként utazni egy villamoson, ami ráadásul később jön mint, szokott akkor qva gyorsan keressél alternatív útvonalat!".
Ha lett volna 4,6 beértem volna időben az analízis gyakorlatomra. És talán nem élcelődött volna megint a gyakvezér, hogy "Na megjött a zenész egyenesen Brémából!". Mindig kitalál valamit, most épp ezt. Egyébként nem haragszom rá miatta. Legalább megjegyez magának. Később hasznos lehet, ha 700 ember közül tudja melyik vagyok én.
Itthon csak ülök és lesek ki a fejemből. Már átnéztem az analízist egy picikét a holnapi javítózh-ra. Aludni kéne menni, hogy jó legyen az a fránya zh.
Ma olvastam az újságban (csak szerdán olvasok újságot, mert a zenesuliban van metropol :) ), hogy egy informatikus egy algoritmus segítségével 1900-tól napjainkig megkereste a legunalmasabb napot. 1954. április 11.
Gondolkodóba ejtett: nekem lesz valaha unalmas napom?
Most kaptam Pista bácsitól egy sütit. Nem tudom mire fel :D
