Túl vagyok a nyáron, és túl vagyok az ősz elején.
Már tényleg ősz van: kezd hideg lenni és bizonyos dolgokat elemészt az idő.
Decemberben fogant egy csend. Halkan kihordtuk mi hárman (ha engem is beleszámolunk akkor minimum négyen, haver...). Mostanában született meg. Illetve a frászt, lassan egy hónapja...
Akkor meghaltam egy picit. Talán egyedül én vajúdtam a születéskor. Aztán végül kibukkant. Valami lezárult, valami kezdődik. Annyira sokáig érlelődött az idő méhében, hogy engem már nem is érdekel... Eljutottunk végre egyről a kettőre. Ha ez akkor történik még érdekelt volna. De így a vajúdással együtt inkább csak újabb rossz élményként könyvelhetem el a nagy könyvemben (melynek ez a lassan egy éves "szösszenet" csak egy töredéke).
Kitörlődtem már a mindennapi életetekből pupákok, új életet kezdtem, talán ezt azért köszönhetem nektek. Azóta nem manipulálok.
Én lettem manipulálva önmagam által. Sokszor még most is újra és újra felsejlik. Elfelejtem őt, de szomorú leszek, ha ez is olyan véget ér...
Félek, hogy minduntalan ez lesz. Eljutok egy pontra, nem lelek támogatásra és végül elfelednek... Vajon, ha újra eljutok a pontra, újra ez lesz?
Megint itt tartunk. Boldog, akit szerettem, ki tudja meddig... én pedig ülök és betűkön át sajnáltatom magamat és harcot vívok azzal, akit nem akartok ismerni (Egyszer úgyis nyerek, haha!).
Lassan itt a téli álom: medvéknél szokás! Holnap még sírok utoljára a pohár fenekével, s utána mámorosan kilehelem az utóbbi évet... Az lesz a véleményem, s habár nem elég szilárd és nem is mond sokat: "mondat"végi írásjelnek tökéletes lesz.
