Egyik tanulásból a másikba. Mindig is kedvelt foglalkozásom volt...
Sokban emlékeztet a mostani magatartásom az évvel ezelőtti magatartásomra. (Már akkor sem az osztályfőnök döntötte el, hogy jó kisfiú vagyok-e...)
2010. január:
Javában dúl a vizsgaidőszak. A csúfos hátszelétől való félelem sok-sok egyetemi hallgatót megbojgat: Bioritmus... minek az?
Az átlag egyetemista mit csinál vizsgaidőszakban? Próbál tanulni. A nem átlagos egyetemisták közé tartozik a "tanul is nem csak próbál" egyedek (igazi kis Yoda padawanok) és a "majd vizsgaelőtti éjszaka átnézem" egyedek. Az előbbi nem átlagos egyedek általában antiszociálisak, ha valaki megemlíti a nevét akkor általában nem tudsz felsorolni semmit, amit valaha is csináltál vele pedig elvileg ugyanarra az előadásra jártok, ugyanaz a gyakorlatvezetőtök sőt talán együtt voltatok gólyák is. Ők általában simán vesznek minden akadályt és valószínűleg lesz diplomájuk és valószínűleg a drága házukban otthon ülve iszogatják majd a kakaójukat miközben az unalmas munkájukat csinálják mindennap és a legnagyobb problémájuk mikor a gyereket le kell szidni, mert csillagos 5-ös helyett csak 5-ös alá lett a dolgozata. Valószínűleg egy ujján meg tudja majd számolni a barátait, akikre számíthat (vajon szükséges még mindig a többesszám?) és az is ugyanolyan jellegzetes tagja lesz a társadalmunknak mint ő maga. Hát nem tömör gyönyör? Az utóbbi vagyis a vizsga előtti éjszaka tanuló hallgatók kategóriáját két kisebb kategóriára bontanám: a szerencsés és a peches. A peches az amelyik, abban a hitben él, hogy így majd sikerül a vizsga és mégsem. A szerencsés: aki pedig lerágja az összes körmét a vizsgakezdés előtt egy órával és a vizsga megtekintéskor csak az ő számára csökken - a talpalattnyi területen melyet ő foglal - a gravitációs együttható. (Ej de csúf sztereotípiák ezek! Természetesen fölösleges tipizálni bármilyen csoportot is vagy bármilyen csoporton belüli csoportot is: mindig lesz, aki másképpen gondolkodik és mindig lesz, aki más mint a többi. Mert mindenki más mint a többi.)
Annak ellenére, hogy a peches, előző éjszaka "tanuló" egyetemista voltam az én bioritmusom is összekavarta a vizsgaidőszak mámora. A többiek a szobában mind különféle módszerekkel pumpálták az agyukba a vért és próbálták a tananyagot minél nagyobb koncentrációban a tudatukba róni. Addig én tökömet vakarászva egyik puhából a másik puhába huppanással váltottam éjszakából nappalba. Általában fordított ütemben, mint a többi ember: mintha a földkerekség másik felén élő másik adag idiótát képviselném ily módon. Az egész napom addiktív szar dögönyözésével telt. Az egerem azóta is fénylik az akkori igénybevételt méltán bizonyítva.
Valószínűleg az egér kopásával arányosan süllyedtem lefelé az elképzelt "fizikus jövő" felé vezető úton. Süllyedtem, mert magam alá ástam olyannyira, hogy már fulladoznom kellett volna a talajvízben. Végül vakon bele is fúltam...
... és most egy egészen más célt kitűzve magam elé: loholok előre, de talán most is környékez már az ásó, hogy újra kudarcba fulladhassak.
