No lám, hát ki van itt? Csak nem?
DE!
Szia én! Rohadj meg! 4 nap alatt semmi értelmeset nem csináltál. Aztán meg alig jöttél vissza és rögtön az ágyba bújtál. Tanultál mint a güzü, s aztán próbáltál ébren maradni. És most a fáradtságodnak és az eddig elfogyasztott alkoholnak köszönhető delíriumod éled ki...
Jókat mosolyogtam. Imádom a nőket. Azt a versenyszellemet, ami anélkül jelen van, hogy bárki felhívná versenyre a figyelmet. A lányok a lányokat mérik fel először ott, ahol vannak és nem a férfiakat. Szeretik látni, láttatni, vagy csak hinni hogy jobbak a másiknál. Amikor megéled az ellentét kicsapódását és nem lány vagy, önkéntelenül is mosolyogsz. De hát milyen üres is lenne az élet a nők versenyszelleme nélkül... Milyen szar lenne a világ nők nélkül...
Vicces, de a nőkről egy férfi jut eszembe: kicsi ribanc. Ő a nők mindenek feletti rajongója. Vagy legalábbis ő ezt hiszi. Én nem rajongok értük. Tisztelem őket. Szeretem őket. Ezért van az, hogy kimondom, azt amit más ki nem mondana, kimondom azt is ami fáj, ha érzem, hogy valaki csorbul. Mint valami esélykiegyenlítő: ... egy egyszerű idióta.
Megint kiharcoltam egy kis kritikát, hogy rohadjak meg. Folyton ezt csinálom. De már megint az alkohol tett olyat, amit a józan eszem soha... Vajon, melyik a jobb, ha befolyásolom magamat vagy pedig az, ha csak józanul bomlasztom a társaságot? Mert megteszem, ó de még mennyire...
Fáradt vagyok. Megint semmi értelme nincs e csapongásomnak. Megyek alszani.
'Cakát!
