Nem hittem volna, hogy nem sikerül egy teljes évig úgy alakítanom az életem, hogy ne adjam megint írásba, mennyire szar is az élet. Nem? De!
Az a "szerencse", hogy nem okozott az elmúlt év túl sok meglepetést, legalábbis, ha az elejét és a végét tekintjük:
az eleje is szar volt, most a vége is szar.
Elkezdtük ott, hogy nem megy tovább, próbáljuk meg máshogy, én pedig egy teljes éve gondolkodom, hogy milyen az a máshogy. Persze végülis máshogy lett, csak már tervezés nélkül.
Ez pont olyan, mikor egy programozó leül és tervek nélkül összedob egy programot: működik, nagyjából azt csinálja, amit kell, csak időről-időre megáll és egy delejes reset bírja csak jobb belátásra és működésre, amint sikerül a resetért kiáltani. Egy baj van az ilyen programokkal, ha sokáig szükség van rá, akkor két dolgot tehetünk:
- sodródunk az árral és próbáljuk foltozgatni az elbaszottan, de működő valamit,
- vagy fogjuk az egészet kidobjuk a csipába és tervezetten, értelmesen elkészítjük.
Nos az elmúlt év arról szólt, hogy valamit hirtelen összeraktam, nem jó, nem szép és nem is működik jól, de élet.
Eddig foltozgattam.
Itt az ideje újratervezni.
Köszönöm mindazoknak, akik tönkretették, illetve azoknak is, akik megjavították időről-időre az előző verziót.
Sok mindent megtudtam magamról ismét. Nem fogom egyszer sem azt mondani, hogy nem volt szükségem erre az egy évre, mert de.
(Na de most már aztán haver, változzál. Tudod, hogy kell. Csak akarnod kell. Erő pedig van benned, ha ezt az egy évet kibírtad, már bármit kibírsz. Ó és egyébként: Aluggyá' má'!)
– Azért összességében nem volt annyira kegyetlen szar. Vagy igen?
– Hanem?
– Nem?
– De! ;)
– Ugye.
