Szeretem az éjszakát. Nem azért, mert valami hihetetlen élmény a horkolásokat hallgatni. Hanem, mert nem nyüzsög. Már nem mintha ne szeretném a nyüzsgést... Hisz én is nyüzsgök.

(De miért kezdesz megint teljesen mással, mint amit írni akartam?)

Jaj már megint. Most már örökké csak vagy?

(Ez aztán a fogalmazvány "barátom". Áruld már el, miért csak itt mutatkozhatom? És miért csak részegen adsz teret nekem?)

Mert utálnátok. Fogalmatok sincs milyen munkálatok folynak itt bent azért, hogy csak részben utáljatok.

(Elviselhetetlen vagyok. Valamennyire igazad van... Ha én kapnék nagy teret akkor sokszor hallanád. De azért tudom bomlasztani a körödet ugye pajtikám?:) )

Valamit bontanak, valami épül.

(Látod, látod nem vagyok én rossz.)

Csak kiszámíthatatlan. És vállalhatatlan. Szerencséd, hogy kedves vagyok.

(Ennyire elült benned a két részeg bókja? Az őszinteségük meghatott?)

De utasítottak, hogy ne tegyem. És mások meg kérnek, hogy tegyem. És a legtöbben csak szolidan jelzik, hogy jól teszem. De ez az őszinteség, a fülig érő száj miközben osztja élettapasztalatát... folyvást meglepetést okozok a mackótestvérnek. Bár valószínűleg még mindig egy szóval tudna jellemezni...

(Kit érdekel?)

A te "jó" híredről is van szó.

(Na bumm, te mondtad: Valamit bontanak, valami épül. Lesz több is!)

...

Szeretnünk kéne egymást.

(Ó én "nagyon" szeretlek!)

Képtelen vagyok "együttérezni".