Az ismerős kanyarban vertek fel a kátyúk az álomból, amibe szenderültem a Köszvény nevezetű forrás megcsapolása után. Először jobbra tekintettem, ahogy mellettem apu is a kormánynál. Mellettünk lévő ódon épület évekig csak üresen ált. Ma kocsma üzemel benne, milyen meglepő. Tovább egy buszmegálló, egy kőhíd. A híd előtt templom és néhány ház, amiből sosem láttam embert kijönni, talán nem is szeretnének egy ilyen faluba. Balra a már ledózerolt másik kocsma hűlt helye, és az irány amerre most apa fordítja a kormányt. Néhány méter után már a másik irányba pördíti a kereket édesapám, fel a dombra. Meredek az út a dombra fel, még a 90 paci is lassan rángat felfelé. Jobbra nézek, "Ugass, te büdös dög!" mondtam, de semmi. A kutya, aki folyton megugatott a dombra vezető út bejáratánál, most sehol sem volt. "Hogy is hívják ezt a kutyát?" - Öcsém mögöttem válaszol: "Szultán." - "Hát mi lett ezzel az állattal?" - közben már a még feljebb vezető út előtt járt az autó. Innentől vége mindennek, ez a helyi világvége összvissz egy kapu következik még előtte. No de a kapu előtt az út már csak a kerekeknek jár, a többi rész a természeté. Azé is volt mindig is. Nyitva állt az emlegetett, hát várt már minket a mama.
A továbbiakhoz szükséges az itthoni társalgási metódusok részleges ismerete. Ám ehhez is szükséges a kis faluval járó nyelvváltozások ténye. A közeg amiben élünk roppant mód viccesen bánik a magyar nyelvvel. És nem, nem a kiejtés a problémás...
A helyi cigányoknak (kénytelen vagyok használni a szót, aminek nevezik magukat a helyi romák, majdhogynem meg is sértődnének, ha nem így nevezné őket bárki... mondjuk, akkor is, ha így nevezed őket, de ez már részlet kérdés) van még egy neve. Ezen én mindig is nevettem.
Mindegyiknek van csúf neve. Nem tudok ezekből sokat felsorolni - anya jobban tudna segíteni - de elég annyi, hogy például az utca végén lakik a Fonnyadt... hopp de épp bejött anyu és sorolt párat: Buki, Csita, Pükkedt, Faszkó, Pinula, Tökszár, Szamárszemű Gizi, Pakina és még hasonló csodálatos nevek. Mindegyiknek vagy valami testi fogyaték az alapja vagy pediglen az illető szexuális szokásait vagy épp a pletykában terjedő bármilyen szexuális tényt hivatott feltüntetni. Jó lenne megvizsgálni, hogy melyiknek miért lett az a neve ami vagy, hogy mit is jelent, de szerintem ennyi elegendő volt ahhoz, hogy lehessen érteni: a helyiek különösen sokat foglalkoznak az intimebb dolgokkal és nem kertelnek, akár kisgyerek előtt is bátran hangosan, még azt is és még csinálják is.
Hát mi ezeket itthon kifigurázzuk, és mivel különösen undorító ember hírében állok, vagy ha eddig nem is álltam, hát most mondom: különösen undorító ember vagyok - ezekre nyíltan a helyi jelleggel deformált mondatokkal közöljük is a tényt. (Ez most biztos kevésbé érthető, de én értem.)
Nem derítek ám mindenre fényt, elegendő lesz egy dolog: az ember lyuka. Nem írtam még le soha. Talán ezt a lyukat inkább úgy írnák a helyiek, hogy juk így hát legyen ez juk. Mi az ember juka?
Hát bizony az, amin a fölösleg távozik. Ha nem hallod egy helyi emberrel való társalgás során legalább egyszer, akkor az csak átutazóban van.
A mi családunk több, mint 20 éve átutazóban van.
Az ember jukának az a különleges képessége van, hogy büdös. Pont ennek köszönhető, hogy lehet minden embert úgy hívni, hogy büdös jukú. (Itt röhögök írás közben, mert sosem hittem volna, hogy ezt leírom.) Hát akár szégyen, akár nem szégyen én így szólítom naponta legalább egyszer mindkét testvéremet és viszont. És noha viccből is tesszük és más előtt kevéssé valószínű, azért igen furcsa.
Biztos felvontad már a szemöldököd, hogy mi a franc jöhet ezek után? Hogy van ennek köze a hétvégéhez? Vagy egyáltalán a nagyihoz? (Bocsánat: I-hoz)
Deee ezt még ne most, előbb I:
Említettem már korábban őt, de bizonyosan nem annyira, hogy érteni lehessen a továbbiakat. Van neki néhány fura szokása, ami miatt mindig is erősen kikandikált a rokonok közül. Az egyik ilyen a fagyasztó. Simán több hónapig el lehetne élni az ő fagyasztójából, én állítom, hogy ott 10 éves étel is megtalálható hibernált állapotban. A másik kedvencem a kamra, ahonnan egyszer elhoztam egy olyan tésztaétel alapot, amit már legalább egy évtizede kapni sem lehet a boltokban. Valami maggi termék, de olyan ős régi a dizájnja (ez miért lett magyar szó?), hogy élő ember nem ismerne rá (halott is csak akkor, ha élne, de az már paradox). A "minőségét megőrzi" szószerkezetet bizonyára elfeledte jelenlegi legidősebb rokonom, de ezt már megszoktuk. A lényeg hogy, ha nála étkezik az ember, érdemes előtte tüzetesen megvizsgálni az elfogyasztandót mindenféle szempontból (talán pont emiatt viszünk mindig kaját). Ha ez még nem lenne elég: I régen a falu kozmetikai cikk árusa volt. Még nagyapám építtetett egy plusz raktárat a nagy ház mellé - nem feltétlen kozmetikai cikk tárolásra - amit I önkényesen befoglalt a termékeivel. (Kicsit ezzel emlékeztet kicsi ribancra.) Ebben a raktárban vannak még mind a mai napig kozmetikai cikkek: arckrémek, dezodorok, parfümök, tusfürdők stb-stb. Még kitömött állatra sem kenném rá egyiket sem.
Hát fura szokásokról egyelőre ennyit, biztos jut majd még eszembe menet közben egy néhány.
Maga a I:
Én szeretem őt. És mindannyiunk szereti őt. Legalább 10 percig.
(Hú nem tudom mi lesz a világgal, ha egyszer ezt ő is olvassa.)
10 percig komolyan mondom élvezetes vele beszélgetni. Kellően szimpatikus is lenne mindenki számára. Aztán... mindig jön valami, amit muszáj elengedni a füled mellett, még akkor is, ha elképzelhető, hogy sértő számodra. Hát én újabban kerek-perec megmondom, ami a szívemet nyomja, vagy szeretne már leszakadni a nyelvemről egy ideje. El lehet képzelni, hogy mi történik 10 perc beszélgetés után. Ha nem is sikerült elképzelni, még leírom, mert a hétvége 67,89%-a a 10 perc értelem utáni gigászi förtelem.
Ám e pillanatban kénytelen vagyok elhantolni egy időre a témát, mert túl sok mondanivaló gyűlt bennem össze. Mivel a hétvége igen mély benyomást tett rám (és nem feltétlen pozitívat (sőt)) még bizonyosan előásom.
Addig is csókoltatom a I-t! Én szeretlek ettől függetlenül!
