Ha bárki megkérdezné, hogy tudnék-e most aludni...

Illetve valószínűleg akkor is azt mondanám, ha valaki megkérdezné van-e értelme folyton csak hazudni...

Most azon kattognak az agyvelővel kent fogaskerekeim, hogy vajh az első avagy a második tárgyalása lenne az izgalmasabb... DE KIT ÉRDEKEL?

Mármint nem a tárgyalás (mert akár érdekel akár nem napló azt qvára tűrnöd kell) hanem, hogy más számára izgalmas... melyik lenne az izgalmasabb. Rohadt megfelelni akarás...

Erről most írhatnék sokat, de inkább csak egyetértek a mai (igen mai: még nincs holnap, ugye milyen hihetetlen ez tőlem?) Metropolban szereplő véleménnyel. Ezek a kedvenceim az ilyen napilapokban. Majdnem mindegyikben van egy "szerintem" cikk és nem nem celebek mondják el a véleményüket (na mivel a többség a pénztárcájában vagy a testén hordja azt a köbcentit aminek a fejében lenne a helye) hanem olyan emberek, akiket úgy ismer csak a nagy közönség (mi ősparasztok akik az újságban keressük, hogy van-e végre, aki a mi véleményünket osztja a külvilágnak), hogy akiknek számít a véleménye, akiknek érdekes a véleménye. Majdnem ilyet élveznék csinálni én is még akkor is, ha sokban azért ellenzem is. Miért ellenzem? Látszat... kibaszott látszat emberek. Tele van velük a világ. Az is, aki írja és az is aki olvassa. Most írok egy nagy butaságot: ha a világ része akarsz lenni tégy úgy mintha a része lennél! Bassza meg én is látszat ember vagyok. De fogok tenni ellene. Első lépésként a továbbiakban nem fogom kicsillagozni a csúnya szavakat a naplómban. Undorító vadbarom és egyben balfasz vagyok: Elakartam hitetni mindenkivel, hogy ez így van: de annyira tetszik, hogy így maradok. Akinek nem tetszik az próbálja meg nem elmondani, anélkül is tudom. :)

Ezt akkor most könyveljük el bevezetésnek.

Egy kedves kis hölgytől kaptam egy kérdést nem rég: miért osztom meg a naplómat mindenkivel? Írta, hogy szerinte sokkal jobb, hogy csak neki szól, amit leír. Itt már a gyanúm, hogy ő mélyen elitéli az ilyesmi naplókat beigazolódott. És valamennyire igaza is van. Mondom, hogy valamennyire (lófaszt te hülye hát írtad) akarom mondani írom, de nincs valamennyire... teljesen igaza van. EZ a sok baromság, amit itt magamról magamnak írok tényleg csak nekem kéne szóljon. Főleg, ha nem akarok később abba a hibába esni, mint egy ismerősöm (igen én bevallom, hogy ismerem még, ha ő tagadja is az ellenkezőjét), hogy hátat fordított önmagának, megtagadta addigi önmagát. Megértem őt azért, egyelőre csöndben sajnálni tudom... egyszer meg talán majd pont leszarom.

Nem akarom az emberek bajait. Mind idióta. Mégis.

Mi a baj velem? Mi a baj veletek?

Jajj hagyjuk már tudom, hogy hülye vagyok, de azon kívül.

MI?

És ismét egy képzeletben elordított költői kérdés veszik el a képzeletemben lévő végtelen ködben.

Tudod napló mi a szar a végtelenben? Nincs elég idő rá.

És tudod még mi?

Hogy amit leírtam abba (látszólag) semmi logika és csak egy katyvasz az egész és csak egy vén tinédzser írja ki magából, hogy milyen késői kamasznak lenni...

Tudod mi a legnagyobb szívás az életben (hozzátegyem, hogy napló vagy úgyis tudod, hogy neked szól?), napló (hinnye csak hozzátettem)?

Szóval legnagyobb szívás:

A látszat mindig csal!

És egyben a világtörténelem legnagyobb hazugsága.(Mármint a látszat maga.)
Van aki nem hazudik?

NINCS

Jóccakát'

u.i.: végül egyiket se tárgyaltam a kettő közül... de egy szemét vagyok