Csak a legkedvesebb kérdésemet nem tehetem fel.

Beletemetkezem a beteg gondolataimba.

Belebetegszem a temetett gondolataimba.

"Há'de..." veri vissza a kurjantást a sok magas bérház. A Deák környéki utcák zengenek a medve brummogástól. Részeg medvék egyre ugyanazt üvöltik az éjszakába. Ez a kép akkor a leggroteszkebb, ha odaböccintem, hogy bizony a Goofy is velük volt. Az egyiknél gitár. Mindhármuk zsebében egy-egy gondterhes magány. Mindhármuk szívében egyetlen... de ezt hagyjuk is. Mindhármuk szíve bolond.

Az utcakő is hallatja a hangját a lépteik mentén. A még hajnal háromkor is járókelők vagy meglepődnek, vagy nevetnek, vagy belekötnek a fenomenális költeménybe.

A Deákon átvágva csere gitárhúrt keresnek a gitáros medvén, közben egy részeg odaveti az utolsó sorra, hogy az már Széll Kálmán.

... a Hunnia előtt meglepődtem az árlistán és az eddigre már józan habtestemet kevésbé lelkesen penderítettem le a lépcsőn a gitáros medve után. Goofy is jött a maga módján. (Azt mondják úgy megy mint én... lehet én is elhiszem, ha nem lesz annyi hab a testemen.)

Odabenn alig volt már ember, lévén lassan négy az óra. Jobbra tőlem gitáros fazon egy kisebb asztaltársasággal. Kissé balra tőlem, szemben a pultból még bömbölt a zene. A gitáros maci (de legyen már mackótestvér, az előző már úgysem kapja vissza ezt a nevet) - szóval a mackótestvér már a pultnál járt. Akkor eszméltem fel, hogy egy helyben állok percek óta, mikor a mackótestvér intett, hogy vonuljak már hozzá ismét a friss költeményre kelni. Odacsoszogtam és rázendítettünk, hogy "Há'de...".

...

Az előző este hallott rossz hírt a metál lady már annak hangulatában közölte a Zuckerberg találmányon, s ezen agyalva tettem le aznap magamat. Bár próbáltam nyugtatni az ágybavonulás előtt, az ágyban az én agyamat nehezebb művelet volt. Végül azért csak aludtam.

A terve megosztása utáni ismételt megnyilvánulásai a félelméről és kissé zavart izgalommal teli buzgólkodása arra ösztönzött, hogy keressem ám meg a mackótestvért és tegyünk valamit.

A telefonba is ezt mondtam: "Tegyünk valamit!" - miután lerendeztük a "Háttemegkiafaszomvagy?" üdvözlést (persze még ennyi fasz sem volt benne, de azért a hangulatot átadta ezazegybemondatugye?).

"Gyere 5-re a Gőtébe és beszélünk." - brummogta a medve a vonal másik végén (milyen halhatatlan ez a szószerkezet még a vonalas telefon kihalása után is - ami ugye egyébként hivatalosan vezetékes: csak mink vagyunk parasztok E).

Én bizony is mentem menten... 5kor. Kis csúsztatással hívhattam volna azt a negyedhetet "5-re"-nek, de nem haragudott meg senki, hogy nem hazudtam se időzónát, se rossz karórát (ami évek óta nincs se jó, se rossz), se délutáni szunyókát.

Kedvesen üdvözölt az akkor még ismeretlen leány is, meg a Goofy. Később megláttam a Király utca másik oldalán a mackótestvért is. Az egyik végtagja hiányzott, így nehéz volt felismerni a parkoló autók hadában. Átszaladtam hozzá az úton és utána együtt cammogtunk a Gőtébe. Örültem neki, no hiszen a Hegy' óta nem is láttam ám. (Kicsit elmacskásodott a szóhasználatod.)

(Ám.)

A Gőte egy újabb színtere a kedvesen rám kacsingató új életemnek. Bizony. A nyáron én újjászülettem. Csak még le kell rúgni a tojáshéjat.

A vöröses falak itt-ott váratlanul vannak díszítve. A bal szárny sárgás fala látogatók kommentárjaitól vagy vésett vélt-mérföldköveitől koszos, de inkább díszes, s még a falhibák is beleillenek az összképbe, majd a sötét ezzel együtt akármilyen színű falra már ügyet sem vetve a hosszú lépcsőre visszatekintve vastag függöny ormótlankodik az arcomba. Porszagot ítélve az iméntit félreprüszkölve látszik az egykor talán létező korlát hűlt helye - vagy csak újabb az összképbe beleillő dizájnelem (és ez a förtelem még mindig magyar szó) - és a jobb szárny felé tévedve az üres szentély tárul a friss látogató (én) elé. E csodás körmondatom után már csak a legújabb körmondatomat fogom alkalmazni, amit akkor is alkalmaztam a "szentély"-be lépve:

"Ejha."

Az ismerős vöröses fal dominál itt is. Talán a pult is ezért vörös téglás. (Ha ez a tér "szentély" akkor a pult az "oltár"?)

Az említett falakon különböző ifjú művészek modern és számomra groteszknek titulált munkái sorakoznak. A szentélyben nehéz találni két ugyanolyan széket, az asztalok is különböznek legalább a látogatók rovásaiban. A festett női fehérnemű műanyag modellek csak emelik az eddig is bizarr összképet, amit később a sör mellékhatásainak legyőzéséhez épített helység látványa is emelt a 3 vagy 4 féle csempéből alkotott mozaik gőtével a falán.

Az este folyamán a friss pultos elintézte néhány tequilával, hogy bizony érezzek már másképp, mint egy józan ember. Ahogy hatalmasodott rajtam az alkohol ártalma, úgy hatalmasodott el bennem egy hiányérzet. Félúton mikor még hangulatom is volt, egy társasághoz verődtem, ahol szememnek kedves teremtés mosolygott vissza sokszor. Újabb szervezetemnek szánt szeszes ajándékcsomagok útján a hatalmasodás elért a csattanóhoz. A gyertyát bármi szét töri, de ez a csattanó képes volt a mécsest is. El is törte a szemtelen, átkozott, fattyú. A társaság miután konstatálta, hogy nem éppen röhögök a szentély egyetlen fotelének karfájára borulva: először megijedt, majd egy gyöngéd átkarolás kikísért az éjszakába. Lezuttyantam a járdaszegélyre, a gyöngyédség gazdája pedig mellém ült és átölelt, és a vállamat simogatta...

...

A frissen költött fenomenális dalunkat megtapsolta a 3 főből álló közönség és az örömükkel elégedett mackótestvér ezután elmesélte nekik, hogy bizony ezt most költöttük. (Ami butaság, mert ő költötte, de mivel velem kezdte brummogni hajnalban az utcákon és ezután csak velem szerette, talán a költését, mint olyan is részben nekem titulálta.)
A közönség szemrevaló tagja a produkció után megfogta a hajamat az arcomnál és közben a kis kezével hozzá is ért ahhoz. Tetszett ez a gesztus és a hirtelen végigmérés eredménye is pozitív volt, mégis parasztul vetettem oda, hogy "Tetszik, mi?".

...

Később azon kaptam magamat, hogy már a belépésnél jobbra megfigyelt asztaltársaságnál ülök és a mackótestvér az említett gitáros fazonnal, de nevezzük megfelelően: miszter 13200 négyszögöllel folytat eszmecserét. A 3 főből álló közönség szemrevaló kisleányát odavonzotta az egyetlen társaság hangulata a még mindig bömbölő zenés helyen és a szomszéd "páholy" padjára térdelve a társaság felé fordulva lopott néhány pillantást. Mikor rámosolyodtam viszonozta, és egy pillanatig merengett is a szemembe nézve. Ez a cuki kis szőke kisleány nagyon megtetszett az akkori önmagamnak. A vécére vonulgató asztaltársaság tagoknak köszönhetően, a kiengedlek-beengedlek játék alkalmazásával valahogy a szőke kisleány is a társaság részévé vált. Mikor láttam, hogy milyen áhítattal nézi, ahogyan a mackótestvér a húrok közé csap, hogy mutassa miszter 13200 négyszögölnek, hogy mit írt nem rég, akkor gondoltam, hogy csak a gitár látványa vonzotta az asztalhoz, meg hát persze a gazdája. Végül az újabb kiengedlek-beengedlek játék odaáig fajult, hogy a szőkeséggel egymás mellé kerültünk. Beszélgettünk, már istentudja miről. Az egyik pillantása után rákérdeztem arra, amit a mosolyával leplez folyvást. A kérdésem olyan hangulatváltást okozott a beszélgetésben, hogy kívülálló (s akkor még én is) azt hihette volna: ezek összejönnek.

A tenyerembe nézett. Állítása szerint az egyik tenyérvonalam azt jelenti, hogy "végtelenül" romantikus alkat vagyok. Talán ezen felbuzdulva találtam ki, hogy bizony mi már pedig most megyünk a Duna-partra. Ott talán még a hitem is igazolódott... volna.

E lépés kulcsa az addigra háttérbe vonuló miszter 13200 négyszögölnél volt. Mackótestvér mondta, hogy csak vele együtt mehetünk el és kérte, hogy egyedül ne menjek már el, szóval beszéljek a fazonnal, hogy ő ugyan jó ötletnek tartana-e egy Duna tekintést ilyen hajnalban (ami már lassan hat, szóval reggel).

Miszter 13200 négyszögölnek szimpatikus volt az ötlet, de kért fél órát, hogy beszélgethessen az akkor felkeresett taggal, akiért a háttérbe elvonult.

Én visszapattantam az asztalhoz, s ekkorra már a szőkeség nem mellettem, hanem velem szemközt ült. Néhány perc múlva valamiért leült 13200 is az asztalhoz. Nem telt még el félóra így kissé furcsa volt számomra, hát még mikor rákezdett monológjára. Ennek közepén felém fordult és a továbbiakat nekem címezte, ezt biztosan tudtam, mert mélyen a szemembe nézve mondta öblösen: "A kurva anyádat! Igen ezt mondom. És remélem, hogy..."

...

Keserves könnyhullatásom közben felpillantva láttam, hogy bizony a szememnek kedves teremtés kísért ki az éjszakába. Elmeséltem neki a hiányérzetemet és a képtelen szívem által teremtett helyzetemet, majd újra megtaláltam a térdem, ami addigra már igencsak nedves volt, de hadd szóljon. A nyugtatgató ölelgetés és elhamarkodott puszik segítettek elmulasztani az alkohol által fent hirtelen bánatomat és köszönömöket rebegtem a lány felé, vér vörösre ázott fejemmel. Megölelgettem, majd kértem, hogy meséljen valamit, ami őt bántja, hátha az még a figyelmemet is eltereli és így duplán jó. Hát mesélt...

A gimnazista "botrány" kibontakozása után lettem rá figyelmes, hogy a lány bizony fiatal még. A lányoknál egyre nehezebb a kormegállapítás, de nála nem érdekelt volna. Viszont tudtam, hogy butuska még és azt is, hogy előbb ismerte meg a könnyeimet és azoknak okát, mint engem. A kisleány mind szexuálisan, mind érzelmileg elhantolt téma lett, de még így sem győztem köszöngetni neki, amit értem tett. Kicsit lenyugodva még a lányt átkarolva vonultam vissza a Gőtébe.

Megtaláltam az egyetlen kanapét, ami abban a pillanatban éppen üresen állt. A hatalmasodás újabb csattanója már nem mécsest tört, hanem falat döntött. Vagyis hát inkább zsákot, mert mint a zsák dőltem bele a megüresedett kanapéba. Mint Hegy'en a sorban, vagy mint a tej - kinek hogy tetszik - szuszmákoltam, majd hangosan horkoltam a szentélyben.

3 előtt egy picivel ébredtem... a vendégek már elvonultak mind, csak a társaság volt ott, akikhez csapódtam (a szememnek kedves teremtés miatt), de már ők is éppen szedelődzködtek. Még néhány öleléssel elbúcsúztam a kisleánytól, aztán a mackótestvért meg a Goofyt felkarolva belecammogtuk az éjszakába vagy épp hajnalba.

A mackótestvér megalkotott egy fenomenális költeményt. Csak úgy zengett belé a Király utca...

...

"... és még egyszer mondom, a kurva anyád!" - s azzal zárta mondandóját Miszter 13200 négyszögöl. Nem tudtam hova tenni életem, akkor átélt másfél percét. Elmondtam neki, hogy én egész életemben nem hallottam még ennyi sértést rámnézve egy perc harminc másodpercben, mint tőle az imént. Megkérdeztem miként tekintene embernek (lévén a mondandójában ezt a tényt is többszörösen megkérdőjelezte, sőt hangot adott annak is, hogy nagyon reméli, hogy nekem sosem lesz utódom): akkor, ha most felállnék és agresszíven reagálnék, vagy ha újabb másfél percben megpróbálnám megvédeni magamat egy beszédben. Erre csak azt reagálta, hogy soha semmilyen módon nem tartana embernek, de azért megadta a kért időt. Először nem tudtam mit kezdeni ezzel a másfél perccel, de az első 10 másodperc után sikerült mindössze egy mondatot kinyögnöm: "Ne becsméreld a jövőt, hanem bízz benne!". Azóta sem tudom mire és miért mondtam, vagy hol olvastam, vagy hogy esetleg én akkor kreáltam-e, de annyi bizonyos, hogy ezután nem kellett a fennmaradó idő. Miszter 13200 négyszögöl megveregette a vállamat és csak ennyit mondott: "Győztél."

Kérdően néztem rá és kiböktem, hogy ugyan miben és miért.

"Próbára tettelek és te győztél." - "Én ugyan nem győztem." ... "És szerintem addig élek jól, amíg úgy érzem nem győztem."

Erre Miszter 13200 négyszögöl már mosolyog és ismét a vállamat veregeti. "Megint győztél!"

Az iménti tisztázását követően a társasággal kivonultunk az éjszakába... ja nem, hajnalba... ja nem, reggelbe. A felkelő Nap majd meg vakított hirtelen. A világosságban ismételten végigmért szőkeség még szebbnek bizonyult, mint odabenn. Reméltem, hogy az iménti produkcióm után mond valami megnyugtatót nekem és talán egy kicsit közelebb is enged magához... Nem így történt. A lány kicsit távolságtartóbbnak bizonyult, vagy lehet csak tényleg sietett volna már lepihenni, ahogy mondta, de legszívesebben ekkorra levakarta volna magáról a társaságot. Talán velem együtt.

Még rávettem egy ölelésre, amit szívesen mosolyogva fogadott. Egy megállónyi metrózás után a metrókocsiból figyeltem ahogy tovalibben kicsiny termetével és bájos mosolyával... tova... el... talán örökre.

...

"Gyere 5-re a Gőtébe és beszélünk."

...

Végül még a hatalmasodás előtt beszéltünk a medve meg én, meg a Goofy is ott állt. Akkor ismertem meg a tubákot. Jobban tetszik, mint a koporsószeg. A tubák előtt a mackótestvér megnyugtatta a lelkemet és már kevésbé tettek izgatottá a metál lady által félt végletek. Nem kell tőlük félni.

...

"Ej, haj, gyöngyvirág..."

...

"Há'de..." van még mit mesélnem. :)